Rendezte:
Sheng Ding
Írták:
Sheng Ding
Alex Jia
He Keke
Szereplők:
Jackie Chan
Jaycee Chan
Zitao Huang
Sokáig halogattam, hogy megnézzem
ezt a filmet. Azóta porosodott a polcon, mióta kiadták Blu-ray lemezen, de
valahogy mégsem tudtam rávenni magam, hogy nekiálljak az olyan alkotások után,
mint a Műkincs hajsza (Chinese Zodiac), vagy a Skiptrace. Mellesleg, a 2016-ban
készült A vonatrablás című film sem kapott magasztaló kritikákat.
Az írói és rendezői feladatokat
Sheng Ding végezte. Ez a harmadik alkalom, hogy együtt dolgozott Jackie
Chan-nel (Little Big Soldier, Police Story 2013). A Police Story 2013 után enyhén szólva jobbra számítottam. A
Vonatrablás olyan lett, mintha a kedves rendező úr elfelejtette volna, hogyan
kell normális akciót, drámát, párbeszédet, és történetet a vászonra vinni.
Történetünk 1941-ben játszódik. Ma
Yuan (Jackie Chan karaktere) egy bátor és önfeláldozó szabadságharcosokból csapatot
vezet. Ezek az emberek bármit megtennének, hogy keresztbe tehessenek a Kínában
állomásozó megszálló japán katonáknak. Eközben vonatokat támadnak meg, hogy
ételt szerezzenek a szegényeknek, kínai Robin Hood-ok módjára. Egy nap
eltervezik, hogy segítenek felrobbantani egy vasúti hidat, a lázadók hadműveletének
végrehajtása érdekében.
Ez mind szép és jó lenne. Csak
van egy bökkenő. Annak ellenére, hogy a film milyen egyszerű sztorival
rendelkezik, annyira feleslegesen túlbonyolították, hogy helyenként túlságosan
is nehéz követni a cselekményt. Már akkor elvesztettem a fonalat, amikor egy
csomó szereplőt mutattak be Guy Ritchie-féle képkimerevítéssel, hogy aztán a
másodperc törtrésze alatt felejtsem el a nevüket.
A vonatrablás több karaktert
vonultatott fel, mint amennyi elég lett volna ahhoz, hogy megjegyezhessük a
nevüket, vagy nyomon követhessük, hogy ki mit cselekszik. Fele ennyi
szereplővel is simán ellettünk volna, és máris koherensebb lenne az egész. Bár
a főhősök szimpatikusak, de nincsenek normálisan bemutatva, és amint az előbb
utaltam rá, túl sokan is vannak. Az az érzésem támadt, mintha az író-rendező
(Shang Ding) csak rám erőszakolta őket, hogy "Nesze, itt vannak, szurkolj nekik,
de ne várd el, hogy háromdimenziósak legyenek!".
Alig tudunk meg róluk pár
dolgot. A legtöbb főhősről egy mondatot sem tudok elmondani. Nem sikerült jól
kidolgozni a jellemüket ahhoz, hogy meg lehessen őket különböztetni. Sokkal
jobban működött volna a karakterek bemutatása, ha azt a módszert használják,
mint a Kelly hőseiben. Abban az alkotásban emlékezetes tettek és frappánsan
megírt párbeszédek során ismerhetjük meg a szereplőket.
A japán katonák, akik az ellenség
szerepét töltik be A vonatrablás című filmben olyan rajzfilmhősöket
megszégyenítő pojácáskodást visznek végbe, hogy nem lehet őket komolyan venni.
Mellesleg nem is viccesek. A filmben általában a poénok 99 százaléka nem
működik. Viszont jót derültem azon a részen, amikor hőseink robbanószert lopnak
a japánok raktárából, és amikor a vonaton vívnak tankcsatát. Elég szomorú, hogy
egyéb hasonlóan szórakoztató részletet képtelen vagyok kiemelni ebből a
katyvaszból.
A gyakori hangulatingadozás is
kiveszi a film élét. Bizonyos jelenetek jobban működtek volna, ha nem viccelik
el ócska pojácáskodással. Így már az a nézőkre erőltetett pátosz sem működik,
amivel a hősiességet próbálták ábrázolni.
Az akciófilm műfajának keretein
belül még Jackie Chan korábbi filmjei is véresen komolyak tudtak lenni, amikor azt
megkívánta a szituáció, mert a szereplők szorult helyzetbe kerültek. Ez a
módszer működött, még a vígjátéki elemek ellenére is. Talán egyedül a Városi
vadászban történt néha, hogy furcsa módon viccesre akarták venni a gyilkolósdit,
de az nem mindig jött be. Viszont ott csupán pár jelenet nem stimmelt
hangulatilag. Az a film még így is élvezhető maradt, ellentétben a Vonatrablás
című alkotással, mert ott végig az volt az érzésem, hogy még a kedves drága
rendező úr sem tudta, hogy komoly háborús filmet, vagy ripacskodó vígjátékot szeretne
készíteni.
Azt sem értem, miért kellett a
kínai filmgyártásnak a Vonatrablás esetében is a vacak Hollywood-i blockbusterek
stílusát erőltetni, csak fél áron. Ugyanis a Vonatrabláson észrevehető az
ócskábbik fajta nagy költségvetésű amerikai alkotások összes negatívuma. A
történet kidolgozatlan, és a szereplők pedig egydimenziósak. Ráadásul a
feleslegesen túlbonyolított sztori magán hordozza a 70-es évekbeli hongkongi
akciófilmek összes gyermekbetegségét, és most a Lo Wei által rendezett
pocsékabb darabokra gondolok (Csodálatos testőrök, Gyilkos meteorok, Gyilkosság
cselszövéssel).
A vágással is gondok vannak, mert
a gyors snitteknek és a sok karakternek hála, az akciójelenetek nem mindig
követhetőek. Hiányzik belőlük a kidolgozott koreográfia, és pár részlet
kivételével sutának, esetlennek tűnnek. Alig találhatunk normálisan megrendezett
akciójelenetet. A vége felé az utolsó egy órában vagy 30 percben azért csak
összeszedi magát a film, de addigra már annyira nem érdekelt az egész a
legalább egyórás helyben járás miatt.
Sokkal jobban állt volna a filmnek,
ha a 90-es években készül el, a számítógépes animáció, és kék vagy zöld
hátteres jelenetek helyett, több valódi kaszkadőrmutatványt láthattunk volna. A
Részeges karatemester 2, a Rendőrsztori 3, és az Új csapás vonatos jelenetei
bármikor kenterbe verik A vonatrablás című filmet. Az olcsó CGI effektek miatt
még azt az illúziót sem kapjuk meg, hogy a szereplők valódi veszélyben lennének. Igaz,
pár esetben az animáció át tudott verni, és csak a werkfilmben vettem észre,
hogy mennyi mindent trükkökkel oldottak meg. Próbálták kombinálni a
számítógépes effekteket valódi megépített makettekkel, de nem mindig tűnt
valósághűnek a járművek mozgása. Főleg, akkor nem működtek megfelelően a fizika
törvényei, amikor az egyik felborult.
Bár értékelem a készítők
igyekezetét, de nem biztos, hogy szívesen megnézném újra a Vonatrablás című
filmet. Még a magamfajta hardcore elvetemült Jackie Chan rajongóknak sem tudnám
ajánlani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése