Jackie Chan maraton: A vonatrablás (Railroad Tigers, 2016)

 
Rendezte:
Sheng Ding

Írták:
Sheng Ding   
Alex Jia
He Keke

Szereplők:
Jackie Chan
Jaycee Chan
Zitao Huang







Sokáig halogattam, hogy megnézzem ezt a filmet. Azóta porosodott a polcon, mióta kiadták Blu-ray lemezen, de valahogy mégsem tudtam rávenni magam, hogy nekiálljak az olyan alkotások után, mint a Műkincs hajsza (Chinese Zodiac), vagy a Skiptrace. Mellesleg, a 2016-ban készült A vonatrablás című film sem kapott magasztaló kritikákat.

Az írói és rendezői feladatokat Sheng Ding végezte. Ez a harmadik alkalom, hogy együtt dolgozott Jackie Chan-nel (Little Big Soldier, Police Story 2013). A Police Story 2013 után enyhén szólva jobbra számítottam. A Vonatrablás olyan lett, mintha a kedves rendező úr elfelejtette volna, hogyan kell normális akciót, drámát, párbeszédet, és történetet a vászonra vinni.
Történetünk 1941-ben játszódik. Ma Yuan (Jackie Chan karaktere) egy bátor és önfeláldozó szabadságharcosokból csapatot vezet. Ezek az emberek bármit megtennének, hogy keresztbe tehessenek a Kínában állomásozó megszálló japán katonáknak. Eközben vonatokat támadnak meg, hogy ételt szerezzenek a szegényeknek, kínai Robin Hood-ok módjára. Egy nap eltervezik, hogy segítenek felrobbantani egy vasúti hidat, a lázadók hadműveletének végrehajtása érdekében.
Ez mind szép és jó lenne. Csak van egy bökkenő. Annak ellenére, hogy a film milyen egyszerű sztorival rendelkezik, annyira feleslegesen túlbonyolították, hogy helyenként túlságosan is nehéz követni a cselekményt. Már akkor elvesztettem a fonalat, amikor egy csomó szereplőt mutattak be Guy Ritchie-féle képkimerevítéssel, hogy aztán a másodperc törtrésze alatt felejtsem el a nevüket. 

A vonatrablás több karaktert vonultatott fel, mint amennyi elég lett volna ahhoz, hogy megjegyezhessük a nevüket, vagy nyomon követhessük, hogy ki mit cselekszik. Fele ennyi szereplővel is simán ellettünk volna, és máris koherensebb lenne az egész. Bár a főhősök szimpatikusak, de nincsenek normálisan bemutatva, és amint az előbb utaltam rá, túl sokan is vannak. Az az érzésem támadt, mintha az író-rendező (Shang Ding) csak rám erőszakolta őket, hogy "Nesze, itt vannak, szurkolj nekik, de ne várd el, hogy háromdimenziósak legyenek!". 

Alig tudunk meg róluk pár dolgot. A legtöbb főhősről egy mondatot sem tudok elmondani. Nem sikerült jól kidolgozni a jellemüket ahhoz, hogy meg lehessen őket különböztetni. Sokkal jobban működött volna a karakterek bemutatása, ha azt a módszert használják, mint a Kelly hőseiben. Abban az alkotásban emlékezetes tettek és frappánsan megírt párbeszédek során ismerhetjük meg a szereplőket.
A japán katonák, akik az ellenség szerepét töltik be A vonatrablás című filmben olyan rajzfilmhősöket megszégyenítő pojácáskodást visznek végbe, hogy nem lehet őket komolyan venni. Mellesleg nem is viccesek. A filmben általában a poénok 99 százaléka nem működik. Viszont jót derültem azon a részen, amikor hőseink robbanószert lopnak a japánok raktárából, és amikor a vonaton vívnak tankcsatát. Elég szomorú, hogy egyéb hasonlóan szórakoztató részletet képtelen vagyok kiemelni ebből a katyvaszból.

A gyakori hangulatingadozás is kiveszi a film élét. Bizonyos jelenetek jobban működtek volna, ha nem viccelik el ócska pojácáskodással. Így már az a nézőkre erőltetett pátosz sem működik, amivel a hősiességet próbálták ábrázolni.

Az akciófilm műfajának keretein belül még Jackie Chan korábbi filmjei is véresen komolyak tudtak lenni, amikor azt megkívánta a szituáció, mert a szereplők szorult helyzetbe kerültek. Ez a módszer működött, még a vígjátéki elemek ellenére is. Talán egyedül a Városi vadászban történt néha, hogy furcsa módon viccesre akarták venni a gyilkolósdit, de az nem mindig jött be. Viszont ott csupán pár jelenet nem stimmelt hangulatilag. Az a film még így is élvezhető maradt, ellentétben a Vonatrablás című alkotással, mert ott végig az volt az érzésem, hogy még a kedves drága rendező úr sem tudta, hogy komoly háborús filmet, vagy ripacskodó vígjátékot szeretne készíteni.  
A készítők biztosan valami hasonló háborús mozit akartak összehozni, mint a Kelly hősei, a Piszkos tizenkettő, a Tizedes meg a többiek, vagy a Becstelen brigantyk. Legalábbis látszólag ez lett volna az irány. Ennek ellenére azonban nem sikerült átemelni azokat az elemeket, amelyek jóvá tették azokat az alkotásokat.  Azokban a filmekben is voltak vicces jelenetek, de komolyak is tudtak lenni, amikor a jelenet úgy kívánta. Ez a Vonatrablás esetében enyhén szólva nem mindig teljesült. A hangulat szempontjából már csak hab a tortán, hogy a zene sem mindig passzolt az adott jelenetekhez.

Azt sem értem, miért kellett a kínai filmgyártásnak a Vonatrablás esetében is a vacak Hollywood-i blockbusterek stílusát erőltetni, csak fél áron. Ugyanis a Vonatrabláson észrevehető az ócskábbik fajta nagy költségvetésű amerikai alkotások összes negatívuma. A történet kidolgozatlan, és a szereplők pedig egydimenziósak. Ráadásul a feleslegesen túlbonyolított sztori magán hordozza a 70-es évekbeli hongkongi akciófilmek összes gyermekbetegségét, és most a Lo Wei által rendezett pocsékabb darabokra gondolok (Csodálatos testőrök, Gyilkos meteorok, Gyilkosság cselszövéssel).

A vágással is gondok vannak, mert a gyors snitteknek és a sok karakternek hála, az akciójelenetek nem mindig követhetőek. Hiányzik belőlük a kidolgozott koreográfia, és pár részlet kivételével sutának, esetlennek tűnnek. Alig találhatunk normálisan megrendezett akciójelenetet. A vége felé az utolsó egy órában vagy 30 percben azért csak összeszedi magát a film, de addigra már annyira nem érdekelt az egész a legalább egyórás helyben járás miatt.
Sokkal jobban állt volna a filmnek, ha a 90-es években készül el, a számítógépes animáció, és kék vagy zöld hátteres jelenetek helyett, több valódi kaszkadőrmutatványt láthattunk volna. A Részeges karatemester 2, a Rendőrsztori 3, és az Új csapás vonatos jelenetei bármikor kenterbe verik A vonatrablás című filmet. Az olcsó CGI effektek miatt még azt az illúziót sem kapjuk meg, hogy a szereplők valódi veszélyben lennének. Igaz, pár esetben az animáció át tudott verni, és csak a werkfilmben vettem észre, hogy mennyi mindent trükkökkel oldottak meg. Próbálták kombinálni a számítógépes effekteket valódi megépített makettekkel, de nem mindig tűnt valósághűnek a járművek mozgása. Főleg, akkor nem működtek megfelelően a fizika törvényei, amikor az egyik felborult.

Bár értékelem a készítők igyekezetét, de nem biztos, hogy szívesen megnézném újra a Vonatrablás című filmet. Még a magamfajta hardcore elvetemült Jackie Chan rajongóknak sem tudnám ajánlani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése