Több minden eszembejutott az előzetes megnézése után. A cím rettentően ostobán fest. Ugyanazon a szinten mozog, mint a többi hasonló szintű alcím, aminek a film szempontjából semmi értelme (resurrection, extinction, evolution, stb). A betűk noob módon való lecserélése csak rátesz egy lapáttal. „Because poor literacy is KEWL”. Szinte csak a Mortal Kombat-ban volt ennek valami értelme.
A folyékony fém terminator effektje kezdetlegesebben fest, mint a Terminator 2-ben, ami ugyebár 1991-ben készült. Ott még mai szemmel is realisztikusnak tűnik. Gondolom, felesleges megemlíteni, azóta hány év telt el. A Terminator Genisysben látni, hogy valami nem stimmel a tükröződéssel. Könnyen ki lelhet szúrni, hogy csak animáció. Egy effekt akkor működik jól, ha nem tudod észrevenni, hogy csak odarajzolták.
Lehet, hogy az utómunkálatok még zajlanak, és a számítógépes animációt még nem fejezték be, de semmi értelme befejezetlen jeleneteket beletenni egy előzetesbe. Hogyan várják el így a nézőktől, hogy komolyan vegyék a filmet? Nem lett volna jobb akkor közzé tenni a trailert, amikor a benne szereplő részekkel már végeztek? Ugyanez a problémám a Jurassic World-del is. Újabban divat lett a befejezetlen előzetesek gyártása?
A Terminator első részében Kyle Reese azt mondta Sarah Connornak, hogy elég forró volt a helyzet, amikor az időgépnél voltak. Alig jutott át a kapun a T-800-as után. Ilyenkor nem igazán van idő a búcsúzkodni és drámázgatni. Bár lehet, hogy ez a film egy alternatív valóságban játszódik, ahol pár dolog másképp történik, mint az első részben. Éppen ezért lehet, hogy a Terminator Genesis nem folytatás és nem remake, hanem reboot lesz. Rebootolják a Skynet gépét, mert lefagyott rajta a Windows 3.1.
A Sarah Connort játszó színésznő hiába múlt el papíron 27 éves, ennek ellenére borzasztóan fiatalnak tűnik a szerephez. Így nem hihető a film.
Arnold robotkezén látszik, hogy számítógépes animációval oldották meg, nem tűnik igazinak. Makettekkel valósághűbb hatást lehetne elérni. Miért ősz a haja a trailer vége fele?
Ez az új film az előzetes alapján még a Terminator: Megváltás szintjét sem üti meg. James Cameron jobban megoldotta volna. Kár, hogy a jogok már nem nála vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése